Trillion Ének/Gitár : Áron András
Basszusgitár : Mohácsi Mátyás
Dob : Szabó László
Áron András, Mohácsi Mátyás, Szabó László – ha e nevek mondanak valamit, akkor alighanem azzal is képben vagy, hogy e kipróbált zenésztrió fejenként mi mindent tett hozzá a hazai underground utóbbi éveihez; ha pedig ismeretlenül csengenek, akkor legyen elég annyi, hogy együtt összesen már tucatnyinál is több minõségi lemezzel tették le a névjegyüket ama bizonyos asztalra. Jó fél évtizeddel ezelõtt esett meg egyszer, hogy fõ zenekaraik, az Apey & the Pea és a Grand Mexican Warlock közül egyik sem tudott eleget tenni egy bizonyos bulin való fellépés felkérésének, így a két banda oszlopos tagjai kvázi kényszermegoldásként, erejüket egyesítve egy új formációt alapítottak, amelyben közösen fogtak hozzá egy erõs anyag megírásához – igen, jól sejted, errõl olvasol most. Az azóta eltelt idõben a Trillion lángja hol fellángolt, hol hosszú idõre elaludt, idén tavaszra azonban több éves vajúdás után végre megszületett a csapat debütlemeze, a Dreaming Black. És hogy miben különbözik a tagok többi zenekarától? Ha egy szóban kellene megadni a választ, az talán az emberközelibb lehetne.


Habár a kezdetekhez képest manapság a Grand’ magasan szálló pszichedéliája is le-leszáll már a földre, a ‘Pea-ben meg mindig is napirendi pont volt az elsõ személyû stoner életszemlélet, de egyik csapatnak sem szokása olyan mélyen magába és a hallgatóba nézni, mint ahogy azt a Dreaming Black dalai teszik. Az egész lemezt egy bensõséges, õszinte, néhol egészen védtelen atmoszféra járja át – ilyen szempontból a legközelebbi kapcsolódási pontnak a frontember Apey szólóanyagai mondhatók, zeneileg viszont ezeknél nagyrészt odalépõsebb az irányvonal, valahol félúton a Grand’ témabontogatásai és a korai ‘Pea-kislemezek grunge-közeli felhangjai között, de találkozhatunk például egészen Mastodon-ízû riffekkel is. A dalok közül jóformán minden egyes darabot ki lehetne emelni valamiért, ám itt és most szorítkozzunk inkább csak a végpontokra: amit az egyik oldalon a nyitó Crumble Me sodró lendülete, a címadó Dreaming Black fortyogó alapjai, vagy épp a Suicide megkötözve kapálózó és kiabáló témái testesítenek meg, azt a mérleg túloldalán két akusztikus dal hivatott feloldozni, amelyek egyben talán a lemez leginkább rabul ejtõ darabjai is, sõt, ahogy azt Szabó Laci is megjegyezte a lemezpremiernél, a Words from a Long Long Time-nak egyenesen Apey életmûve csúcspontjai közt a helye. Nem csak azért, mert a srácnak aranyból van a torka – ez 2016-ra már amúgy is szinte közhelyszámba megy –, de zeneileg is fenomenális, ahogyan a dal a tábortûz melletti hangulatú bontogatásból a végére újabb és újabb csúcspontokra ér fel. A másik lebegõs darab pedig a Lower Hutt (Witches of the North) címû, egyébként Matyi által szerzett finálé, ami a maga nagyrészt szavak nélküli hangulatvokáljaival és a levezetõ szólóival babonázza meg az embert, valahogy úgy, ahogy azt a 90-es évek derekán az Alice in Chains is tette lágyabb pillanataiban.


A Dreaming Black tehát jó eséllyel az idei év egyik legerõsebb atmoszférájú lemeze, és ez egyben az anyag legfõbb összetartó ereje és erénye is – hiába telt el több hónap a megjelenés óta, az album folyamatos újra- és újrahallgatás után sem látszik szemernyit sem veszíteni a varázsából, így aztán szinte biztosra vehetõ, hogy az év végi elszámoláskor is találkozunk majd vele. A magam részérõl pedig remélem, hogy a Trillion a lemez kifutása után sem áll majd le, a trió ugyanis ezennel megmutatta, hogy nagyon is van létjogosultsága ebben a formában is a többi projektjük mellett
Forrás:. Nuskull.hu
http://nuskull.hu/lemezkritikak/elmerulni-onmagunkban-trillion-lemezkritika/

Albumok :

Dreaming Black (2011)
Trillion - Dreaming Black1.Crumble Me 
2.Leather, Tail, Creeps 
3.Maths 
4.Dreaming Black 
5.Words from a Long Long Time 
6.Suicide 
7.Anthem 
8.Worktoy 
9.Lower Hutt (Witches of the North) 

Kedvencek közé jelölték :
Necromancer, Temple of the Hydra

[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
Nincs hozzászólás.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.016 s