Republic logo
Republic Ének : Bódi László/Cipő
Basszusgitár : Boros Csaba
Gitár, Zongora : Tóth Zoltán
Gitár : Patai Tamás
Dob : Nagy László Attila
Hazánk egyik legkiemelkedõbb könnyûzenei produkciója kétségkívül a Republic együttesé. Habár néha kissé idiotisztikus, néha kissé érthetetlen üzenetû, mégis hazai szinten az egyik legkomolyabb és legkitartóbb törzsközönséggel rendelkeznek, minden hazai rekordot megdöntve. Zenéjük mûfaját kategóriába sorolni még csak nem is lehet, hiszen ötvöznek mindenfélét, többek között: beat, rock, folk (ami megegyezik a népdalihletõséggel), punk, softrock; hacsak valamit ki nem hagytam... Az évek során kaptak hideget, meleget a szakmától; barátságot kötöttek a "nagygeneráció" embereivel, hõseivel, mindezek mellett, ami a legfontosabb: nem szaladtak szanaszét, együtt maradtak. A '91-es felállás óta semmi nem változott - ami a tagcserét illeti - a legjobb barátok Õk így öten. Együtt mennek nyaralni, a problémáikat, örömeiket mind megosztják egymással. A lemezeladásokat tekintve páratlan siker a '80-as '90-es években, hogy minden lemezük minimum az aranylemez kategóriát eléri. Összesen közel 1.200.000 Republic CD talált eddig gazdára, és a széles repertoár (21 nagylemez, 12 kislemez, 2 koncertlemez, 5 válogatás, 4 videó) is jelzi, micsoda munka rejlik a Republic egyszerû dallamaiban, amelyek eddig rengeteg ember felé fordítottak tükröt.

A történet/történelem az 1990-es esztendõben kezdõdött, egész pontosan február 23-án. Egy Kisvárdán született, ám Budapesten élõ beatmuzsikus - Bódi László alias Cipõ (65.05.03.) - elhatározta, hogy zenekart alapít. Korábban már jóbarátja és kollégája, Bródy János felléptette saját koncertjein, tapasztalatszerzés céljából, mivel igen tehetségesnek ítélte meg a "vidéki kissrácot". Az alábbi tagokból verbuválódott össze az elsõ, klasszikus felállás: Tóth Zoltán (66.05.13.) a Republic elõtt a Balatonszeletben gitározott ill. hammond orgonán játszott, Nagy László Attila, aki korábban Cipõvel közös zenekarukban - a Cipõfûzõben - dobolt, egyben gimnáziumi barátok is, Boros Csaba (62.11.17.) a '80-as években már kétes hírnévnek örvendett a Citrom zenekarával, amiben testvérével Boros Péterrel muzsikált, majd a glam-rockot játszó Känguru basszistájaként publikált, Bali Imre -mûvésznevén Rece Apó - pedig a szólógitáros posztot töltötte be a zenekarban, Õ a Republic elõtt a Denevérben pengetett, Szilágyi "Bigyó" László pedig mint a zenekar segítõje játszott közre az eseményekben.

A csak rájuk jellemzõ stílusjegyek alapján nincs olyan, aki ne ismerné fel, hogy ez bizony a Republic. Emblémájukká vált kishal, ami annak köszönheti megszületését, hogy a zenekar a halak jegyében alakult, Cipõ kedvenc halászcsárdájának is ez a jele, valamint hogy megtetszett a fiúknak az emberforma a halba ágyazva. A jeligéjük pedig: "The Worst Group in Hungary" azaz a legrosszabb csapat Magyarországon. Azt hiszem ehhez hozzáfûzni semmit nem lehet.Egy vidéki lepukkant házban próbáltak, ahol megszülettek az elsõ dalok (Ahogy a halak, Meleg és boldog stb...), valahogy híre ment ennek az egésznek a faluban, és kijött a helyi tévé. A hírnév felé az elsõ lépéseket meg is tette a zenekar. Õsszel elindultak egy Balatonlellei tehetségkutató versenyen, ahol elsõ helyezést értek el, és egyben két lemezre szóló szerzõdést a Hungaroton Gong Kft-vel. Decemberben megkezdõdnek az elsõ lemez felvételei, mely az egyéves születésnapjukra meg is jelenik, Indul a mandula címen. A lemez promócióját Boros Lajos végezte, a nem várt siker egyre csak elõre lendítette a bandát. Ráadásul a Repül a bálna páratlan sikernek bizonyul, a slágerlistákról le sem lehet vakarni. Nagy Feró, mint öregrockerfül azonnal felismeri, hogy itt valami új van születõben és turnéra viszi a társaságot, ami során megismerkednek késõbbi gitárosukkal Patai Tamással (68.03.31.). A koncertkörút nagy sikerrel zárul a Republic számára. Zenéjük izgalmas csemegének bizonyul minden rockrajongó számára. Az elsõ botrány viszont elkerülhetetlennek tetszik. Ugyanis a Hungarotonnal való szerzõdésüknek még csak a felét töltötték ki, és így, hogy át tudjanak igazolni a EMI-hoz, ki kellet adni egy "kényszerlemezt". Az Üss a kazettára címet viselõ 40 percnyi dobszóló mindössze 5000 példányban kerül a boltok polcaira. A harmadik album ugyanebben az évben kerül piacra, a Hoppá-hoppá!!! tovább viszi azt a nyersességet, ami a mandulára volt jellemzõ. Slágerei - a Jó reggelt kívánok és a gyönyörû lírai felvétel a, Szeretni valakit valamiért - meghozzák a várt népszerûséget, ám ezek még mindig nem elegendõek az áttöréshez. A cd-hez járó '91-'92 turné 150 állomását (6 hónapig tart) óriási érdeklõdés övezi, teltházak, a látogatást bulinként is ezrekben lehet mérni (és ez az arány mind a mai napig megvan). Idõközben bearanyozódik az elsõ lemez, vele együtt a Hoppá-hoppá!!! is. Az elsõ és egyben az utolsó tagcsere is ebben az évben van, Rece Apó helyére a Kormorán, a Moho Sapiens és a Beatrice gitárosa Patai Tamás érkezik. A felállás nagyon hamar kiforrott, és nem telt bele sok idõ, hogy egy hullámhosszra kerüljenek a fiúk.Az EMI teljesen szabad kezet ad a Republicnak a soron következõ album elkészítésében, amit elõször október 17-én vehetnek a kezükbe a rajongók, a korong címe: Én vagyok a világ. Amivel azt az öntörvényûséget akarja kifejezni az együttes, amit a Republic képvisel. A hangzás teljesen újat hozott a Magyar Rock&Rollba. A lemez témái komoly gondolatokat közvetítenek a hallgatók felé, de közben slágeresek is. Cipõ és Zoli népzenei múltja is rányomja bélyegét a lemezre, számtalan népdal feldolgozás kap helyet a felvételen. A kislemezen is szereplõ Engedj közelebb betörése a tévéadókra újabb sikereket hoz a Republicnak. Év végén egy rangos popgála szavazásai alapján a Republic harmadik lemeze az "Év Rocklemeze" kitüntetést éri el. A következõ esztendõben jelenik meg a Hahó öcsi. Rajta rengeteg kiváló koncert nóta. Annak ellenére, hogy az erõsen punkos beütésû lemezre egy lírai popfelvétel sem került fel, így jelentõsebb sláger sem készült, mégis rövid idõ alatt átlépi a 25 ezres példányszámot. A lemezért Arany Zsiráf díjjal érdemesítik a zenekart. A zenekaron belüli bizonytalanságok legyûrése után turnéra indul a köztársasági-csapat. A következõ évet néhány nagyszabású koncerttel kezdik, Nagyváradon például 8000 ember elõtt lépnek deszkákra. Az évben nem ez volt az egyetlen ilyen kaliberû helyszín. Az újabb lemezüket, a Disco-t október 15.-én dobják piacra. Az elsõ igazán komoly lemezeladási rekordjuk is ehhez a CD-hez köthetõ. A 100 ezres eladott példányt megélõ korong megkapja elõször az arany- majd a gyémántlemez státuszt. Ezt elsõsorban két nagy slágerüknek köszönhetik, a Ha itt lennél velem és a 67-es út hetekig vezetik a rádiósjátszásokat. Az utóbbi tételnek külön története is van. Cipõ egykori feleségéhez íródott a dal, akivel való szakítását Cipõ nem tudta hova tenni. A Kaposvári lány (ide vezet a 67-es fõút) erre semmit nem reagált. 1995-ös év hozta meg a zenekarnak a várva-várt áttörést. De mielõtt még annyira elõre mennénk, megjelent a Rózsa Records jóváhagyásával Cipõ és Rajcs Renáta közös szólólemeze. A februárban boltokba kerülõ album Németországban is beszerezhetõvé válik. A lemez különlegességét a két német nyelvû nóta teszi ki, amiket Renáta írt, és a gyönyörû szép duett, a Kék és narancssárga biztosította, hogy az a név, hogy Republic, olvasható/hallható legyen a slágerlistákon. A lemez egyes témái olyan dolgokba bújnak bele, mint például a drogozás, Cipõ feldúlt, zavaros lelkivilágától ez elég szokatlan, azonban a dalok annál jobbak.

Szabó András érkezésével a népzenei hatások végre rendesen kitárulkozhatnak. A szeptember 16-án publikáló nyolcadik lemez a Tüzet viszek valósággal berobbant a köztudatba. Kislemez dala a Szállj el kismadár óriási sikert, kavarodást hozott a könnyûzenébe. Elõször is, rekordidõ alatt eladtak 150 ezer példányt, a dal Európa különbözõ országaiba betörve hódított, a németek szerint Közép-Európa legjobb dala. Mindezek mellett a rock szabályait felrúgva a szám az egekbe emelte a Republicot. A sajtó a zenekar nevétõl zsongott, mindenki a Republicot akarta hallani, látni. A jegyeket úgy vitték, mint a cukrot (ahogy tartja a mondás). A nem mindennapi siker viszont nem homályosította el a srácok látását, méltó módon kezelték azt, nem szálltak el maguktól, hideg fejjel irányították továbbra is a zenekart. Azt hiszem ez mindent elmond a rátermettségükrõl. A soron következõ album egy koncertlemez, amelyet október 6-án vettek fel Kaposvárott, a bulit a nagy érdeklõdés miatt másnap meg kellett ismételni. A fellépésre esténként 6000 ember váltott jegyet. A már csak '96-ra megjelenõ élõ CD az Október 67 címet viseli. Március 15.-én fellépnek a Budapest Sportcsarnokban, az ünnepi koncertre 16 ezer nézõ volt kíváncsi. A három órás õrületnek három sztárvendége volt, Koncz Zsuzsa, Halász Judit és Bródy János. Ezzel a fellépéssel a zenekar akarva-akaratlanul is, de egy újabb Republic - hagyományt alakított ki. Mert a jól sikerült buli hatására, minden év nemzeti ünnepén (március 15) nagyszabású koncerttel örvendeztetik meg a rajongókat.Egy koncertlemez minden zenekar életében vízválasztó szerepet tölt be. A Republic határozottan szakított a Kismadár kultuszával, és új vizekre evezett. Nem akarták, nem is tudták volna megismételni a Szállj el kismadár sikerét. Habár az újabb lemez bearanyozódott, mégis bukásnak minõsült az elõzõ sikerhez képest, hiába adtak el belõle egy nap alatt 25 ezret, nem tudta felvenni velük a versenyt. Az amúgy duplára tervezett Igen új színfoltokkal tarkította a Republic muzsikáját. Az eddig csak a Republicra jellemezõ formák megmaradtak mindamellett, hogy új hangszeres megoldásokkal gazdagították zenei palettájukat. Az idõnként felcsendülõ hegedû szõnyeget terített a vastag gitárszólók alá. A következõ esztendõ sok mindent tartogatott a köztársaságiak számára, elõször egy új albumot, melynek munkacíme: Zászlók a szélben. A korongon már kevésbé bonyolódtak bele a hangszerek kavalkádjába, nem úgy, mint az elõzõ lemezen. Itt inkább a jól megszokott, könnyed, slágeres darabok voltak elõtérben, melyek közül néhány rangos helyet vívott ki a rajongók "Top 10"-es listájában. Annak ellenére, hogy a rádiók és a média levette kezét az együttesrõl, töretlen sikerrel haladtak elõre. Gurul a kõ címmel turnéra indultak, és abban az évben 150-nél is több koncertet tartottak. Az óriási érdeklõdés természetesen elmaradhatatlan volt, és hát a közönségben nem is kellett csalódni. A teltházakat produkáló koncertkörút elismerést vívott ki magának a szakma körében. Az új lemez amúgy átlépte az 25 ezer eladott példányt, mindezek mellet Huszka Jenõ díjjal érdemesítették a Republicot. A lemez sikerét talán a dalokban fellelhetõ kemény társadalomkritikának köszönheti, de az is lehet, hogy egyszerûen a kidolgozott hangszerelésnek, nem tudni... hiszen a lemez nem sokban tér el a többitõl. '98-ban Cipõ és Tóth Zoli megmutathatta, mennyire intellektuális személyiségek, hiszen az év elején megjelenõ újabb nagylemez – A rózsa vére – egyben egy filmzene-lemez is. Az azonos címû filmhez írt dalok többnyire instrumentális betéteket tartalmaznak. A mûvészi gondolkodású produkciónak egyfajta üzenetét képezik ezek a dalok, amik 35 percben próbálják megfogalmazni mindazt a rohanást, haragot, hanyagságot és más gyarló emberi tulajdonságokat, amelyben manapság élünk. Nem véletlenül lett ez is aranylemez. A soron következõ album, amely a 12-es sorszámot viseli, még ez év õszén a boltokba kerül. Csakhogy a rövid kiadóváltás megbolygatja a zenekar életét, és új vizekre evezve, minden eddiginél nagyobb reklámtámogatottságot kap. Óriásplakátok, tv-hirdetések, nyereményjátékok stb... Az új lemez Üzenet címre keresztelve kapható (Tóth Zoli két dalt szólóban énekel). A rádióállomások továbbra sem barátkoznak a banda nevével. Mûsoraikból jóformán kiszórják a Republic dalokat. És hogy mi ennek az oka, túlságosan is elvont zene, néha érthetetlen, fura szövegek, dallamaik már nem divatosak, csak a disco és a heavy metál zenék bizonyulnak az akkori igényeket kielégítõ mûfajba. A divatmajmok nem jártak Republicra és a hasonló zenekarok koncertjeire. A soft és folk együttesek közönsége igen egységes volt. Nem érdekelt ott senkit, mit kell követni, mert õk a kedvenceikre esküdtek. És hát a Republic is ide tartozott, továbbra is a legnagyobb rajongótáborral. Igyekeztek a techno korszakot átvészelni, így '99 februárjában egy tripla válogatással kedveskedtek kitartó rajongóiknak, ezúttal ismét az EMI-nál. A három CD-re három kategóriába sorolva vannak válogatva a dalok, szerelmes, népzenei és közérzeti dalok. Az évtized dalaira keresztelt albumok egyfajta búcsút vesznek az évezredtõl, hogy köszönthessék az újat, a XXI. századot. A három lemezre összesen 55 szám került, mindegyik lemezhez egy-egy új dal rögzítése mellett. Március 15.-ét Budapesten ünneplik a Kossuth téren 30 ezer fan közremûködésével. A tervezett népdal feldolgozásokat tartalmazó album helyet kiadtak egy, az új lemez elõfutáraként szolgáló maxit, majd a többihez képest, egész korán, augusztus végén válik kaphatóvá az új lemez, a Boldogság.hu. Ezzel a címmel a mai világ korszerûsítésének hátrányait közvetítik a hallgató felé. Tóth Zoli erre a lemezre hat komplett dalt hozott. A nem túl finomkodó társadalomkritika ismét felbukkan néhány dalban, az A víz alatt konkrétan ki mondja, hogy rossz irányba tart az az életmód, amit a mai emberek folytatnak. A lemez sikerdalai a Ne meneküljek és a Róka jár az udvaron. A nem túl nagy támogatottságot megélt CD mégis bearanyozódik. A zenekar 9 éve csinálja ugyanazt megállás nélkül. Új lendületet adva a könnyûzenének, mivel amit eddig leraktak, az felbecsülhetetlen, és Õk úgy érzik, vissza kéne venni a tempóból. Ezt jelzi a decemberben megjelenõ kislemez, amin egy Cseh Tamás feldolgozás kap helyet. A 2000. évbe érve a visszafogottság nem hagy alá, így kiadnak egy közös albumot Cseh Tamással, amin egymás nótáit éneklik. A koronggal nem az a szándékuk, hogy nagy feltûnést keltsenek a piacon, mégis a lemez e kor egyik legbecsesebb kézlenyomata. De a Levélváltás nem csak egy CD-rõl szól. Az egész a nyolcvanas években kezdõdik Cipõ és Cseh Tamás barátságával. Aztán egy kõszegi fesztiválon Cseh rögtönözve közremûködött a Republic koncertjén és az ott aratott siker világította meg a rockzenészek fejét egy közös kiadvány elkészítésére. Mindezzel egyetemben a 10. születésnapját ünneplõ Republic kiadja az Aranyalbumot, amely az elmúlt évtized 17 legnagyobb slágerét tartalmazza. A dalgyûjteménynek minden igényes rockzenekedvelõ polcán ott a helye. Az augusztus 19-re meghirdetett/tervezett Népstadion-beli koncertet nem engedélyezik, mondván a zenekar még nem érdemelte ki! A 70ezer nézõ befogadására is képes emelvényben korábban olyan hazai sztárok léptek fel, mint például az Omega. Az együttes úgy látszik, megmarad fekete báránynak a stílusa miatt. Az ellenszenvet nem lehet tudni, mi váltotta ki, talán a folyamatos sikerek, de egy biztos, egy évtizedet végleg lezártnak tekinti a Republic együttes.

Az új lendület egy új lemezzel szolgál, 2000 november 15-én megjelenõ új nagylemez, eleinte három cím közül kapta meg a Só és cukor nevet. A vadiúj dalok mellé párosul egy eddig ki nem próbált hangzás, ami valójában átfedi az eddig jól megszokott kellemes gitárharmóniákat, de valahogy mégis nyersességével a korai Beatrice és a Hobo Blues Band világát idézi. A (n)agygeneráció hatásai kezdenek háttérbe szorulni, de ez még nem egyenlõ azok elszürkülésével. Hogy mi is a Republic üzenete kétezerbe érve? Cipõ amolyan görbe tükröt tart az emberek felé, teljes gondolatok bontakoznak ki a számokban. A hétköznapok problémáit, belsõ vívódásait, lelki harcait igyekszik megfejteni, a Magyarsággal foglalkozó témák megtalálják az embert, kamaszoktól kezdve az idõsebb korosztályig. A tagok mély érzésû emberek, ez látszik a hangszerelésbõl, a szövegekbõl is. A soron következõ két lemez - a 2001-es A reklám után és a 2002-es Mennyi még, Béla - szárnypróbálgatásnak fogható fel. Nem sikerültek rosszul, de ez még az ún. Új Republic elsõ munkái, és habár sem a tartalommal, sem a dalokkal nincs gond, a rajongók nem pont ezt várták, a világi elemeket tartalmazó CD-k bearanyozódtak, mégis nem a rajongók által legtöbbet hallgatott lemezek ezek. A bemutató turnékon is jobban rákoncentráltak a régi darabokra, míg fellépésenként mindössze 2-3 szerzemény került elõ az említett lemezekrõl. A következõ esztendõ egy újabb vízválasztót ígér, tudván, hogy ez így nem fog menni, ahogy ebbe belekezdtek. Egy különleges válogatásalbummal kedveskednek minden CD vásárlónak. A Törmelék címû lemezen, ún. medley-ok kapnak helyet, a kazettán 6-, a cd-n 8 konténerbe válogatott dalok különbözõ ütemre vannak felfûzve, a részletek egymásba folyása egy dalként tünteti fel a rengeteg szerzeménybõl felépülõ "konténereket". A folytatás egy ígéretes maxival, a Nagy kõ zuhan-nal indul. Az új nagylemez az október elsõ napján megjelenõ Aki hallja, adja át. A felvétel méltán illeszthetõ a többi, régi lemez mellé, a dallamokban mind fellelhetõ az a "retró", régi-jó Republic, amit annak idején százezrek imádtak és gyûlöltek. A szövegek nem akarnak rombolni, sem építeni. Ezek mindössze néhány rockzenész gondolatát tartalmazzák, az életrõl, a halálról, az elmúlásról, a szerelemrõl és a félelemrõl. A Republicnak sosem volt erõssége az optimizmus, ami dalszövegeket illeti. A turné kiemelendõ állomása Debrecen, ahol a Fõnix Csarnokban hosszú idõk után ismét tiszteletét tette Bródy, akinek néhány slágere (pl.: Sárika, Földvár felé stb...) óriási sikert aratott. A következõ esztendõ termése a Mohikán, az ötven perces, 11 számos album a Tüzet viszek hangulatát, dallamvezetését idézi. A remekül összerakott dalok kezdenek betörni 8 év után a rádiókba. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a Dudu címû szerzemény felkerül egy Now.hu válogatásra, amin a média által legtöbbet forgatott zenekar slágerei kerülnek. És hát a sok divatzenekar mellé néhány igényes dal beférkõzött, többek között a Republic is. De a korongon nem ez az egyetlen fontos dal, a történelmi eseményekkel foglakozó Varsó hatalmas koncertnóta (elég gyakran játszották, de még most is elõfordul). A hazaszeretetrõl mesélõ Kedves hazám zongorajátékát megtörõ sistergõ gitárok, a dallamot vezetõ hegedû mind jól el vannak találva, és a hangzás ismét a régi. Sõt az izgalom fokozása még, hogy Boros Csaba végre kiereszti a hangját. A lemezzel mindenki nagyon elégedett lett végül, mind a zenekar, mind a rajongók. A Slágerrádió Megaparty-n 100 ezer ember elõtt lépnek fel (ezt DVD-n meg is lehet tekinteni), a Bikini, az Edda, Charlie, az R-Go és Hevesi Tamás társaságában. A 15. születésnapját ünneplõ köztársaság e kerek évforduló alakalmából kiadja újabb nagylemezét Magyarország 1 Mennyország címmel, fellépnek a Fábry-showban, ami által milliókhoz eljut a Republic. De mégis ami igazán fontos a jubileum kapcsolatban, a kuriózumnak számító elsõ önálló DVD, amely az eddig megjelent klipeket tartalmazza, 3 kivételével. Kezdõ rajongóknak nagyon ajánlott! Ezek a videók mind arról mesélnek, milyenek voltunk akkor, milyenek vagyunk most, némelyik mûvészi értékû, némelyik pedig egyszerû poén-klip. Érdemes megnézni, tényleg! Az 2006-os év két korongot tartogatott magában. Elõször a tavasszal megjelent duplalemezes koncertalbum, a Gyõri kex-et vehették kezükbe a rajongók. Az elsõ lemez egy audio CD, ami a fellépés átfedése, a másik, pedig egy 7 számot tartalmazó DVD. Az anyag 2005 december 26.-án lett felvéve a Gyõri Egyetemi Sportcsarnokban, 4500 rajongó közremûködésével. És mint már írtam, milyen jelentõséggel bír egy koncertlemez. Az újabb nagylemez, ami a 21-es sorszámot viseli, Kenyér vagy igazság címmel kapható. "Eszünk vagy beszélünk" mondja a cím, és habár a Republic sosem politizált, most mégsem tudta elkerülni az aktuális események visszhangját. A Republic tehát bebizonyította, hogy 15 esztendõ után is képes mondanivalót tartalmazó lemezt kiadni. Alig telik el 5 hónap és rögtön jön egy újabb kiadvány. Ezúttal két régi album (Üzenet, Boldogság.hu) újrakiadása egy dupla CD-n. Mivel a lemezeket kiadó M1-5 Records idõközben megszûnt, a lemezek gyártása is megakadt. Az EMI-nak végül sikerült megvenni a szerzõi jogokat. A duplakorongból nagyon sok elfogyott.

2008 õszén újabb album látott napvilágot. "Lassan már 20 éve, hogy a Republic zenekar ugyanazon a kiéghetetlen, fáradhatatlan, önnön mûvészetébõl, üzenetébõl, õszinteségébõl semmit sem vesztõ módon írja dalokba újra, meg újra az Életet, a Barátságot, a Szerelmet, a Politikát. Most éppen 12 vadonatúj dalban fogalmazva meg a világot nekünk. A cím, mint régen a ház falán a tábla kitéve: Tiszta udvar, rendes ház. Kitették. Ahogy megint kitettek magukért is."

Albumok :

Indul A Mandula!!! (1990)
Republic - Indul A Mandula!!!1.Neked Könnyű Lehet 
2.Pionyírok előre bátran 
3.Lángolj és égj el 
4.Vedd el 
5.Igazi szerelem 
6.Ahogy a halak 
7.Válaszd a legrosszabbat 
8.Szerelmes Vagyok [watch video]
9.Gurul a kő 
10.Repül A Bálna [watch video]
11.Meleg és boldog 
12.Madárjós vakáción [watch video]
Hoppá, Hoppá!!! (1991)
Republic - Hoppá, Hoppá!!!1.Jó Reggelt Kivánok! [watch video]
2.Húzd barom, húzd 
3.Minden Éjjel Ugyanaz 
4.Jópofa Vagyok 
5.Hazudj Még Nekem 
6.Megyek A Sorban 
7.Gyerek Vagyok 
8.Sírás Lesz A Vége [watch video]
9.A Maci A Krémes 
10.Ne Bántsd A Barmot 
11.Még Kedvesem, Még 
12.Szeretni Valakit Valamiért [watch video]
13.Beszél A Te Szemed 
Én Vagyok A Világ (1992)
Republic - Én Vagyok A Világ1.Válassz egy csillagot 
2.Megsimogatná az arcomat 
3.Engedj közelebb [watch video]
4.Üss a kalapáccsal 
5.Tavasz szél 
6.Nem vagyok roszabb, csak más vagyok 
7.De jó, hogy élek 
8.Törjön szét! [watch video]
9.Ez egy nagy titok 
10.A kés hegyén táncol az élet [watch video]
11.Kék ibolya 
12.Lassú vonat érkezik 
13.Valahonnan valahova 
Hahó Öcsi!!! (1993)
Republic - Hahó Öcsi!!!1.Nagy bajban van a barátom [watch video]
2.1994 
3.Erdő közepében 
4.Télapó, te nem is vagy télapó 
5.Kicsi, gyere velem 
6.Egyszer egy szép napon 
7.Mindenkinek igaza van 
8.Micimackó 
9.Ne sírj, kedves 
10.Valahogy másképp történt meg 
11.Falu szélén ruhát mosnak a lányok 
12.Fényes utakon 
13.Csillagok, csillagok 
Disco (1994)
Republic - Disco1.Jöhet a bumm, bumm, bumm 
2.Nem, nem, nem, nem 
3.Ha itt lennél velem [watch video]
4.Akarom, hogy mondd 
5.Játszatok gyerekek, játszatok 
6.Fáj a szivem érted 
7.Utánam srácok 
8.Kapd el gyorsan 
9.Vigyetek el engem is 
10.Fekete, vörös, kék 
11.A 67-es út [watch video]
12.Végtelen történet 
Tüzet Viszek (1995)
Republic - Tüzet Viszek1.Napliget 
2.Annál jobb ez, minél roszabb 
3.Szállj el kismadár [watch video]
4.Csak a szívemen át 
5.Furcsa magasban 
6.Ha neked jó az nekem rossz 
7.A csend beszél tovább 
8.A legszebb, a legnagyobb 
9.Varázsló és Indián 
10.Játsz egy kicsit a tűzzel 
11.Álmot ígér ez a hajnal 
12.Varázsolj szívemmel [watch video]
13.Holdvirág 
14.Felhők 
A Cipő És A Lány - Amsterdam (1995)
Republic - A Cipő És A Lány - Amsterdam1.Nap, Hold, Csillagok 
2.Immer Wieder 
3.Holdeső Napsugár 
4.Szeretem nagyon az embereket 
5.Ez a ház csupa szeretet 
6.Gyere közelebb, menekülj el 
7.Ez a tűz most ég 
8.Mit dir 
9.Csillagszóró 
10.Kék és Narancssárga [watch video]
11.Csak most legyen 
IGEN (1996)
Republic - IGEN1.Soha nem veszíthetsz el 
2.Hozd el azt a napot [watch video]
3.Elhoztam én 
4.Adj erőt és Adj időt [watch video]
5.Égi lovakon 
6.Elindultam szép hazámból 
7.Mondd, hogy IGEN 
8.IGEN 
9.Az volna jó/Még itt vagyok és holnap ott/Csak messziről figyelj 
10.Gyere hopp !!! [watch video]
11.Üveggyöngy 
12.Lehet, hogy már nem jövök 
13.Gyerek vagyok 
14.Shalom 
Zászlók A Szélben (1997)
Republic - Zászlók A Szélben1.Legkisebb fiú 
2.Gyorsabban, Erősebben, Magasabbra 
3.Harmadik Háború 
4.Leszek a rabszolgád 
5.Zászlók a szélben [watch video]
6.Nekünk az igazi 
7.Gurul a kő 
8.Ha mégegyszer láthatnám [watch video]
9.Az Ő neve ... 
10.Ezt a földet választottam 
11.Csak az emlék marad ... 
12....született 
Üzenet (1998)
Republic - Üzenet1.Igaz volt minden szó [watch video]
2.Feljön a nap az égen 
3.Születni kell 
4."16 tonna" fekete szén [watch video]
5.Megy a gomba 
6.Könnyek helyett 
7.Méz áron kuckója 
8.Engedem csináljon bármit 
9.A mosoly az arcodon 
10.Az utca mindkét oldalán 
11.Lélegző sárga dallamok 
12.John Lennon 
13.Minden itt van 
14.Üdvözlöm, szép jó napot 
Boldogság.hu (1999)
Republic - Boldogság.hu1.A kisdobos 
2.Kurdisztánba a hegyek közé 
3.Négy Indián 
4.Vízöntő 
5.Soha ne menj oda 
6.Ébredni hosszú álomból 
7.A víz alatt 
8.Róka jár az udvaron 
9.Kísérlet 
10.Nem jöttél, nem is írtál 
11.A Szerelő 
12.Ima a vándorokért 
13.Lajhár 
14.Kis borzasztó 
15.Csodákban lépkedem 
16.Ne Meneküljek [watch video]
Só És Cukor (2000)
Republic - Só És Cukor1.Éhes és fázik 
2.Odaütnél ha tudnál 
3.Ahová megyek [watch video]
4.Jöjj velem újra testvérem 
5.A szíved egy banánért 
6.Só és cukor 
7.Nem volt még soha így 
8.Csak valami más 
9.Ausztrália - Esmeralda 
10.Mindig előre 
11.Aranysárga fényével 
12.Andatte 
13.Túl sok a király 
14.Ég veled most 
A Reklám Után (2001)
Republic - A Reklám Után1.Távolban egy fehér vitorla [watch video]
2.Szerelmes mindenkibe 
3.Csak ezt a dalt 
4.Hajrá kísértet !!! 
5.A nagy hajó 
6.Nem fér bele csak a fele 
7.A teve a tű fokán 
8.Gyere ültess el !!! 
9.Az ember remekmű 
10.Díszítsetek fel ! 
11.Hangyadal 
12.Legyen ön is koldus ! 
13.A vonat legutolsó kocsiján 
14.Mindig valamit keresünk... 
Mennyi Még, Béla? (2002)
Republic - Mennyi Még, Béla?1.Angyal a földön 
2.Nagy baj van, hol a szívem [watch video]
3.A szó az első 
4.Szeretem, mert... 
5."Adtál elém sáros útat..." 
6.A legszebb évem 
7.Kirúgjuk magunk alól a Földet 
8.Selam maana 
9.Legyen Neked Karácsony ! 
10.A tested meghagyom 
11.Lesz-e még, aki trombitál ? 
12.Ó kedves aszkéta ! 
13.Kedves barátom 
14.Egyetlen valóság [watch video]
Aki Hallja, Adja Át!!! (2003)
Republic - Aki Hallja, Adja Át!!!1.Ez itt egy ló 
2.Nagy Kő Zuhan [watch video]
3.Te add tovább! 
4.Hotel Félelem 
5.Szabadíts meg 
6.Cédrus-ének 
7.Vágyutazók - Még egy levél Tamásnak 
8.Magasra dobj, magasra dobj 
9.Mongólia, Szerelmem Glória 
10.Kezemből esznek a galambok 
11.Tündért láttam 
12.Zsoldosok, Katonák 
13.Hószitálás játszik... 
14.Az én országom 
15.Úgy legyen 
Mohikán (2004)
Republic - Mohikán1.Mohikán 
2.Dudu 
3.Varsó hiába várod 
4.Állami Áruház 
5.Woodstock virágai 
6.Csak a testünk múlik el 
7.Kezedre üss rá most!!! 
8.Sose ébressz fel, ha más dala szól 
9.Veszel vagy Eladsz 
10.Kedves Hazám 
11.Az összes dalom 
1 Magyarország 1 Mennyország (2005)
Republic - 1 Magyarország 1 Mennyország1.Veri a habot 
2.Nem kell félni 
3.Jöjj hozzám bárhonnan [watch video]
4.A legszebb csillag 
5.Összehordja a szél a szemetet 
6.Esős Évszak 
7.Hogyha Benned élnék 
8.19 vagy 17 
9.Jönnek a hadvezérek 
10.Lennék inkább önmagam 
11.Volt itt egy Ország 
12.Amit nem értek 
Kenyér Vagy Igazság (2006)
Republic - Kenyér Vagy Igazság1.Csak játssz a szívemmel 
2.Ahogy nyílik a kapu 
3.Csak Te vagy és én 
4.Tyereskova 
5.A legszebb álmaimban jársz 
6.A hátunk mögött a hó (Lili Marleen szívem) 
7.Légy aki vagy 
8.Kóbor kutyák 
9.Esténként a tóban 
10.Ne fuss el és soha ne felelj 
11.Gagarin 
12.Egyszer mindenki itt lesz (...A csend beszél tovább...) 
Fényes Utakon (2007)
Republic - Fényes Utakon1.Volt néhány napom és volt néhány nevem 
2.Hogy volt az Kubában? 
3.Gyere közelebb, menekülj el [watch video]
4.Tündérkert 
5.Veled bármit 
6.Aki az én barátom 
7.Szexbomba 
8.A szív a kőre 
9.Jó reggelt jó reggel! 
10.Ima a gyermekekért 
11.Csak én, süllyed el ... 
Tiszta Udvar, Rendes Ház (2008)
Republic - Tiszta Udvar, Rendes Ház1.Hintőpor 
2.Róma 
3.Egy balta száll 
4.Ne válaszolj, ne kérdezz 
5.Kék hotel 
6.Hosszú haj, hülye zene 
7.Párizsban 
8.A folyó ölel tovább 
9.Hami-hami, hami-hami 
10.A fák az égig érnek 
11.Ezer kincs, ezer nyár [watch video]
12.A lassú képek városa 
Balázsovits Edit - Új Republic Dalok (2009)
Republic - Balázsovits Edit - Új Republic Dalok1.Fut a folyó 
2.Egyszer voltam 
3.Add rám örök ruhám 
4.Minden mindegy 
5.Örökre nem 
6.Leveszem a ruhám 
7.Az Isten ágyában 
8.Hátha én vagyok 
9.Elkésett vallomás 
10.Felhötünö 
11.Égi vadász 
12.Haiku (Mint hogyha nem volnánk) 
Köztársaság (2010)
Republic - Köztársaság1.Ezer tél 
2.Egy kicsit, még velem 
3.Szemében a csillagok 
4.Ez most a válasz 
5.Levelem!!! 
6.Nekem a tíz tiszta víz 
7.Te edd meg a lekvárt! 
8.Emberlelkű földeken 
9.Száz arany kesztyű 
10.Szép arcú jövő 
11.Hová fut és hová szalad 
12.Képlet 
13.Hol a gyufám? 
14.Minden árnyék 

Kedvencek közé jelölték : 517
[ Hibajelentés / Üzenet a profil tulajdonosnak ]
Hozzászólások :
-PunkSüni-
-PunkSüni-
2013.03.11. 20:05:46
Nyugodj békében, Cipő.. ♥
"Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában..."
Baltás_pajtás
Baltás_pajtás
2013.03.11. 13:00:52
R.I.P.
Ha a padlón vagy, szedj föl onnan valamit ;)
Rocktóber
Rocktóber
2013.02.26. 00:58:27
Azért én bízom benne hogy Cipő felépül.
Én azt mondom nemcsak a fiataloké a világ bár énis az vagyok. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0076 s