Az Ossian zenekar története
1986.
Hosszú hónapok próbái után június 13-án lép elõször színpadra a zenekar, Budapesten, az Almássy téri Szabadidõ-központban. Ez a dátum lett egyben a csapat "hivatalos" születésnapja is. Az elsõ formáció tagjai: Paksi Endre - ének, zeneszerzés-szövegírás (ex-Pokolgép) Maróthy Zoltán -szólógitár (ex-KMK) Kovács "Koko" T. Péter - basszusgitár (ex-KMK) és Galántai Zsolt (ex-Sirokkó) Elkészül az elsõ demo, nyolc dallal, majd a zenekar rendszeresen koncertezik a budapesti klubokban és mûvelõdési házakban.
1987.
A második - öt dalt tartalmazó - demo elkészítése mellett folytatódik a koncertezés. Májusban fellépés az Edda elõtt, a Petõfi Csarnok szabadtéri színpadán, ahol felbukkan Szabó Endre, aki ezután néhány évig a zenekar ügyeit intézi. Bemutatkozási lehetõség a dán Pretty Maids elõtt a Petõfi Csarnok szabadtéri színpadán és a Helloween vendégzenekaraként a Kisstadion-ban, valamint több vidéki helyszínen. Õsszel - album nélkül!!! - sor kerül az elsõ önálló koncertre a Petõfi Csarnokban, aminek sikere meggyõzi a Hungaroton illetékeseit és tárgyalások kezdõdnek a debütáló album lehetõségérõl.
1988.
Az év elején egy rövid turné, UDO vendég-zenekaraként, közben elkezdõdnek az elsõ lemez felvételei. Kovács T. Péter katonai behívót kap, helyére a dunaújvárosi Pálvölgyi Laci kerül. Tavasszal megjelenik az "Acélszív" és lezajlik az elsõ önálló országos turné. Egy ifjúsági fesztivál keretében a zenekar fellép Litvánia fõvárosában, Vilniusban. Klip készül az "Acélszív" és a "Sörivók" dalokra. A nyár végén a hazánkba látogató Iron Maiden elõzenekaraként koncert az MTK-pályán, õsszel lemezbemutató a Petõfi Csarnokban.
1989.
Tavasszal boltokba kerül a második, "Félre az útból!!!" címet viselõ lemez., amirõl a "Metal-kezelés" lesz a klip-nóta. A tavaszi turné után a csapat megválik Pálvölgyi Lacitól, zenei alkalmatlanság miatt, vele egyidõben - személyi ellentétek miatt - Galántai Zsolt is távozik. Az új tagok: Nagyfi Zoltán - dob (ex-Beatrice, ex-Szekeres Tamás Project) és Vörös Gábor - basszusgitár (ex-Szekeres Tamás Project)
1990.
Megjelenik a harmadik album, "A Rock Katonái". A címadóból és az "Éjféli Lány"-ból video-klipek készülnek. A tavaszi, magyarországi bulik után lehetõség nyílik az elsõ erdélyi turnéra. A 6 állomásból álló, fantasztikus hangulatú koncert-sorozat helyszínei: Nagyvárad, Kolozsvár, Arad, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely. A nyár folyamán Nagyfi Zoli átigazol a frissen megalakult Omen-be, hogy bátyjával, Nagyfi Lászlóval zenélhessen. Helyére a a százhalombattai Tobola Csaba (ex-Triton) kerül.
1991.
Az "Ítéletnap" a Mahasz eladási lista elsõ helyén nyit! Két klip készül: a "Magányos Angyal"-ra és a címadóra, ez utóbbi - a zenakar történetében elõször - filmszalagra rögzül. Tobola Csaba behívót kap, de lehetõsége nyílik rá, hogy a katonai szolgálata alatt is részt vehessen a zenekar munkájában. Az év közepén Szabó Endre szervezõ és a csapat munka-kapcsolata véget ér.
1992.
A "Kitörés" lemez és a "Szenvedély" dal/videoklip sikere arra ösztönzi a Hungaroton-t, hogy õsszel megjelentessen egy válogatást. A "Best of 86-92" a sikerszámok mellett néhány újra felvett verziót és egy vadonatúj dalt is tartalmaz ("Földöntúli Show) Az addig hagyományosnak számító bakelit és mûsoros-kazetta formátum mellett a "Kitörés" az elsõ Ossian-album, amely cd-n is megjelenik.
1993.
Az "Emberi Dolgok" album az utolsó, amelyik bakeliten is megjelenik, ez a klasszikus hanghordozó sajnos lassan kiszorul a piacról. A lemezt bemutató országos turné után a személyes ellentétek a végsõkig kiélezõdnek a zenekaron belül. A téli, Petõfi Csarnok-os koncert után megállapodás születik: ez a formáció befejezi mûködését.
1994.
A "Keresztút" elkészítése és a "Magam útját járom" videoklip leforgatása után a Paksi Endre-Maróthy Zoltán-Vörös Gábor-Tobola Csaba négyes május 14-én, teltházas búcsúkoncertet ad a Petõfi Csarnok szabadtéri színpadán.
1995.
Paksi Endre megalakítja Wellington zenekart, Maróthy, Vörös és Tobola pedig a Fahrenheit-et.
1998.
Június 14-én, az évek óta tartó rajongói nyomásra Paksi Endre egy Ossian-dalokból összeállított koncertet ad a budapesti E-klub-ban . Mivel a régi tagok nem vállalják a közremûködést, a zenészek az egykori Seneca és Wellington tagjai: Rubcsics Ricsi - gitár, Hornyák Peti- dob, Ivanov Péter - basszusgitár. Két számban felbukkan Cserfalvi "Töfi" Zoltán - gitár (ex-Machbeth) is. A koncert hatalmas sikere nyomán sokezer levél és rengeteg koncert-felkérés érkezik, a rajongók a folytatást követelik. Az újrainduló Ossian - Paksi Endre, Rubcsics Ricsi, Hornyák Peti, Cserfalvi Töfi, Ivanov Péter - õsszel egy országos klub-turnét bonyolít le. Néhány koncert után Ivanov Péter helyére Jakab Viktor kerül.. Az E-klub-os koncert felvételét a frissen megalakult Hammer Records jelenteti meg.
1999.
A "Koncert" cd pozitív fogadtatása után tavasszal egy speciális anyag készül. "Az Utolsó Lázadó" EP további öt dalt tartalmaz a 98-as E-lklub-os buliról, két vadonatúj dalt (Az Utolsó Lázadó, Halálvadász) két újrafelvett számot a régi, klasszikus Ossian demók-ról ("Akció, Legyen Rock) valamint az Acélszív lemezen megjelent "Hé, Te!" különleges változatát, amelyben vendég-zenészek mûködnek közre: Kalapács Józsi, Szekeres András (Junkies), Sárközi Lajcsi(ex-Omen,.Kalapács) Pavelka Gyuszi ex-Akela, Horda) A nyári koncertek szüneteiben készül el és õsszel jelenik meg az új formáció bemutatkozó lemeze, "Fémzene" címmel Az albumhoz 4 klip készül: "Az Utolsó Lázadó" "Zsoldos" "Másnapos Dal" és "A Pokolnál hangosabb" A lemez megjelenése után zenei és emberi problémák miatt Cserfalvi Töfit, Wéber Attus (ex-Sámán) váltja fel.
2000.
A "Gyújtópontban" album éve. A "klippesített" "Rock and Roll Démon" és az "Élõ Sakkfigurák a mai napig a koncert-program kedvelt dalai. A zenekari munkával párhuzamosan Paksi Endre és Kalapács Józsi szalagra rögzítik Endrének a korai Pokolgép-ben írt és eddig soha meg nem jelent dalait, Rubcsics Ricsi és Hornyák Peti segítségével. Az album, stílszerûen "Az Elsõ Merénylet" címet kapja...
2001.
Elkészül a "Titkos Ünnep", amely a zenekar és sokak véleménye szerint mérföldkõ a csapat életében. Ez az elsõ közös munkája az Ossian-nak és Küronya Miki hangmérnök-társproducernek, akivel Endre a 3 Wellington lemezt készítette. Az együttmûködés a mai napig tart! Az album elõkelõ helyezéseket ér el a Mahasz-listán, bizonyítva, hogy egy független kiadó és a média által agyonhallgatott elõadó is lehet sikeres. "A Veszély Rabja" dalból forgatódik az aktuális klip. A novemberi 15. éves születésnapi koncertre a régi tagok ismételten visszautasították a közremûködést, ennek ellenére telt ház mellett és nagy sikerrel zajlik le. Az év végén Jakab Viktor úgy dönt, hogy kilép, helyére Erdélyi Krisztián ("ex-Falanx) került. Érkezésével összeállt az a csapat, amely a mai napig változatlan felállással mûködik.
2002.
Hosszas tárgyalások és egyeztetések után a Hungaroton végre megjelenteti az Acélszív cd-változatát, új borítóval-booklet-tel, Küronya Miki által felturbózott hangzással és bónuszokkal. A kiadvány sikere nyomán a kiadó 2002 és 2003 között még további 3 korai lemezt ad ki (Félre az útból!!! , A Rock Katonái, Ítéletnap) Az 2002-es új Ossian album, az "Árnyékból a Fénybe" a megkezdett vonalat viszi tovább és rajta már egyértelmûen kiforrott a csapat stílusa. A "15 perc" és "A Tél Hercegnõje" dal kerül képi megvalósításra. Hosszú évek után ismét meghívás jön Erdélybõl, a zsúfolásig megtelt kolozsvári sportcsarnok közönsége tombol a régi és az új dalokra. Novemberben sor kerül az "Ossianosok I. Nemzetközi Találkozójára" amely azóta minden évben megrendezésre kerül.
2003.
A "Hangerõmû" turné a klubok helyett már nagyobb méretû helyeken zajlik. A címadó dal és a Desdemona klipje még elõ-elõfordulnak különbözõ tv-csatornákon, de ezen a vonalon egyre fogynak a lehetõségek...
2004.
A "Tûzkeresztség" a megjelenés hetében a Mahasz-lista elsõ helyén landol! Ez a zenekar életében - az "Ítéletnap" után - másodszor sikerült! A hazai nagy fesztiválok mellett- Sitke, EFOTT,Tokaj-Hegyalja, pécsi Rockmaraton - felkérés érkezik a "Székelyföldi Rockmaraton" szervezõségétõl, valamint a nyár folyamán a Felvidék és Vajdaság területén is vannak koncertek.
2005.
Az elõzõ esztendõ élményei - a trianoni határokon túli csodálatos koncertek - inspirálják "A Szabadság Fantomja" szövegeit, ahol Endre szerzeményei mellett helyett kapott Wass Albert gyönyörû verse, a "Véren vett ország" is.
2006.
Ismét egy évforduló: immáron 20 éves az OSSIAN!!! A jubileum alkalmából egy gyönyörû, díszdobozos box-set lát napvilágot, dupla koncert cd-vel, DVD-vel, valamint ("A Lélek Hangja" címmel), egy akusztikus-szimfónikus átdolgozás anyaggal, amelynek 11 száma mellé bónuszként egy ballada-válogatás került. A születésnapi koncert teltházas, a régi tagok szokásos távolmaradása, a rossz idõjárás és az utcákon zajló politikai tüntetések ellenére is.
2007.
Az "Örök Tûz" album és rekord-mennyiségû koncert, országhatáron belül és kívül...videoklip a Fortissimo-ból készül.
2008.
A "Küldetés" albumot és a zenekart - immár nem elõször - Fonogram-díjra jelölik, de "természetesen" ezúttal sem nyer... az Ossian a KÖZÖNSÉG zenekara, ezt a koncertek mellett a Hammer-újság évenkénti közönség-szavazásainak megtisztelõ helyezései is mutatják...A lemezhez forgatott két klipet - amelyek közül a Simonkovics Ákos által rendezett "Asszony Feketében" különösen jól sikerült - egyetlen tv, egyetlen-egyszer sem játszotta le... Ennek ellenére a csapat egyre sikeresebb, a koncerteken egyre többen vannak.
2009.
A tavaszi turnéval egyidõben a csapat kiadója "Best of 1998-2008" válogatást ad ki, a májusi Hammer mellékleteként, illetve rendkívül rajongó-barát - 999FT!!! -bolti áron. A válogatás bakelit-verziója a szepemberben megjelenõ "Egyszer az Életben" albummal egy idõben lát napvilágot. Az új stúdió-albumnak szintén van bakelit változata, sõt digipack formátuma is. A cd-khez, bonus dvd-n egy klip-antológia is kerül.
| |
| Demo'86 (1986) |
|---|
 | 1. | Intro | | 2. | Akció | | 3. | Acélszív | | 4. | A Sátán éjszakája | | 5. | Legyen rock | | 6. | Metálvihar | | 7. | Kiáltás a mélyből | | 8. | Gonosz asszony | | 9. | A Heavy Metal születése | | 10. | Finálé |
|
| Demo'87 (1987) |
|---|
 | 1. | Nyugtalan | | 2. | A Sátán Képében | | 3. | Rock'N'Roll Lány | | 4. | Ossian | | 5. | Metál Nemzedék |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Koncert (1998) |
|---|
 | 1. | A Rock Katonái | | 2. | A Szerelem Gyilkosa | | 3. | A Sátán Képében | | 4. | Acélszív | | 5. | Haragban a Világgal | | 6. | Heroin Nővér | | 7. | Öreg Rocker | | 8. | Éjféli Lány | | 9. | Magányos Angyal ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 10. | Motor Őrület | | 11. | Rock'N'Roll Lány | | 12. | Gonosz Asszony | | 13. | Menetelés a Vágóhídra | | 14. | Átverés | | 15. | Szenvedély | | 16. | Sörivók |
|
|
|
|
|
|
|
|
| A szabadság fantomja (2005) |
|---|
 | 1. | Intro - Múlt és jövő határán | | 2. | A szabadság fantomja | | 3. | Számvetés | | 4. | Fortuna csókja | | 5. | Az újrakezdés súlya | | 6. | Metal-vihar ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 7. | Az igazság pillanata | | 8. | Tűréshatár | | 9. | A remény harangjai | | 10. | Véren vett ország | | 11. | Szabadság a vérünk | | 12. | Sodrásban | | 13. | Botrány-gyár | | 14. | Tűzkeresztség | | 15. | Tűzkeresztség II. | | 16. | Desdemona | | 17. | Nincs menekvés | | 18. | Szerelmed pokla |
|
| A lélek hangja (2006) |
|---|
 | 1. | Intro | | 2. | Szenvedély | | 3. | Éjféli lány | | 4. | Fortuna csókja ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 5. | Emberi dolgok | | 6. | Társ a bajban | | 7. | Az egyetlen | | 8. | Hűség | | 9. | Hazatérés | | 10. | Magányos angyal | | 11. | Még egy nap | | 12. | Egyek vagyunk | | 13. | Többet ér mindennél | | 14. | Nincs menekvés | | 15. | Bilincs vagy ékszer | | 16. | A hosszú álom | | 17. | Pogány ima | | 18. | A Tél Hercegnője | | 19. | A Bátrakért |
|
| Létünk a bizonyíték (koncert DVD) (2006) |
|---|
 | 1. | Intro | | 2. | A rock katonái ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 3. | Árnyékból a fénybe | | 4. | Metal-vihar | | 5. | Legyen miénk az Élet | | 6. | 15 perc | | 7. | Acélszív ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 8. | Fortuna csókja | | 9. | Ítéletnap | | 10. | A sátán képében | | 11. | Tűréshatár | | 12. | Rock n’ Roll démon | | 13. | Desdemona | | 14. | Magányos angyal | | 15. | Szenvedély | | 16. | Rocker vagyok ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 17. | Élő sakkfigurák | | 18. | Mire megvirrad | | 19. | Éjféli lány |
|
|
|
|
| Az Lessz a győztes (2011) |
|---|
 | 1. | A Hajnal fényei - Intro (instrumentális) ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 2. | Negyedszáz ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 3. | Viharban létezett ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 4. | Végsebesség ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 5. | Az lesz a Győztes ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 6. | Üdvözlégy Rock and Roll ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 7. | Démon-hajó ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 8. | Tavaszi Ébredés ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 9. | Kettőből Egy ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 10. | Az Élet Tengerénél ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 11. | Értünk száll ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 12. | Az Ördög Hegedűse (Caprice 24) ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 13. | Tüzet a tűzzel ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) |
|
| A Tűz Jegyében (2013) |
|---|
 | 1. | Ezredszer | | 2. | Fogadd el magad | | 3. | Ha Te ott leszel velem ![[watch video]](/kepek/rendszer/ikonok/mpg.gif) | | 4. | Miénk a pálya | | 5. | Végzetem a kezdettől | | 6. | A robot | | 7. | A Tűz jegyében | | 8. | Szakítópróba | | 9. | Életveszély | | 10. | Mindig Veled |
|