John Petrucci gitár, vokál : John Peter Petrucci

John Peter Petrucci (1967. július 12. – ) amerikai gitáros, fõként a Dream Theater progresszív metálzenekar alapító tagjaként ismert. Õ írja a zenekar dalszövegeinek nagy részét, és Mike Portnoy-jal közösen producere is a zenekarnak. Ezen kívül tagja a Liquid Tension Experimentnek is és 2005ben kiadta szólóalbumát is Suspended Animation címmel. Hatszor hívták meg a G3-ba, többször mint bármely más gitárost.

Életrajz

Kings Parkban, New York egyik városrészében nõtt fel, Long Island-en. A gitározással 12 évesen kezdett komolyan foglalkozni, amikor Kevin Moore elhívta zenekarába, és aki késõbb a Dream Theater elsõ billentyûse lett. Zeneelméletet kivéve nem vett hagyományos gitárórákat, hanem példaképeit figyelve tökéletesítette tudását, így nagy hatással volt rá Steve Morse, Steve Howe, Steve Vai, Stevie Ray Vaughan, Al Di Meola, Alex Lifeson és Allan Holdsworth zenéje. Középiskolai évei után a Bostoni Berklee Collage of Music zenei fõiskolában folytatta tanulmányait gyermekkori barátjával John Myung-al (basszusgitár). Itt találkoztak Mike Portnoy-jal (dob). Kevin Moore-al és Charlie Dominici-vel kiegészülve megalapították a Majesty nevû formációt 1986-ban, ami késõbb, a When Dream and Day Unite kiadásakor névváltoztatásra kényszerült, és így lett Dream Theater (Portnoy apja ötlete alapján) 1989-ben. Ezóta szép karriert futott be, több Dream Theater-lemez lett Platina CD, Platina DVD, de ezen kívül igen sok szakmabeli elismerést is magáénak tudhat, legutóbb 2007-ben nyerte el a Total Guitar Magazine "év gitárosa" címét. Nagyon keresett zenész a metál mûfajban, többször turnézott a G3-al, mint bármely más gitáros. Elõször 2001-ben hívták meg, majd 2005-ben 2006-ban és 2007-ben. A G3-turnék saját lemez kiadására inspirálták, ez Suspended Animation címmel 2005-ben jelent meg. 1995-ben John kiadta elsõ oktatóvideóját Rock Discipline címmel. Gyakran írt a Guitar World Magazine magazin Wild Stringdom szekciójába (vad húr-birodalom). Ebbõl késõbb egy könyvet is kiadtak ugyanezen címmel. 1998-ban és 1999-ben Mike Portnoy-jal, Jordan Rudess-szel, valamint Tony Levin basszusgitárossal kiadta a Liquid Tension Experimentet, és a Liquid Tension Experiment 2-t, ami nemcsak kellemes side-projekt (mellékzenekar), de rengeteg rajongót is szerzett neki. Jelenleg Long Island-en él feleségével Renával. Három gyermekük van Samanta and Reny (õk ikrek), és Kiara. Szabadidejét fõként családjával tölti, szeret filmeket nézni, és síelni. Nagy rajongója a testépítésnek. Zenésztársa, Jordan Rudess elmondása szerint John katolikus.
Zenei stílus

Elképesztõ sebességgel képes játszani, ezért néha támadják is, mondván hogy öncélúan virtuóz, kevésbé élvezhetõ. Fõként erre a területre koncentrál Rock Discipline címû oktatóvideója. Saját elmondása szerint a sebesség titka a két kéz szoros összehangolásában rejlik. Kedveli a Jazz és Jazz fúzió zenét, ezen kívül zenei tudása sok zenei területre kiterjed. Saját munkái progresszív metálnak vagy progresszív hard rocknak mondhatók.

Felszerelés

John rég óta Ernie Ball/Music Man endorser (endorser: egy adott gyártó a mûvész kívánságainak megfelelõen mesterhangszert készít a mûvésznek, aki ezt azután ingyen használhatja, majd a gyártó ugyanazt a hangszertípust " Signature" néven forgalomba hozza. A Signature hangszerek általában jóval drágábbak a szériahangszereknél, és a mûvésznek is szerzõdése van, hogy bizonyos fellépéseken, csak az adott gyártó hangszereit használhatja). Johnnak 6 és 7-húros signature modellt is készítettek John Petrucci BFR néven. Hûséges használója a Mesa Boogie erõsítõknek, és endorsere a Dimarzio és a Dunlop is.

John a következõ felszereléssel turnézik:
Gitárok

* 1 Musicman JP BFR Rubyburst Baritone
* 1 Musicman JP BFR Walnutburst Baritone
* 1 Musicman JP BFR Walnutburst 7 String
* 1 Musicman JP BFR Blackburst 7 String
* 1 Musicman JP BFR Tobaccoburst
* 1 Musicman JP BFR 2006 Ltd. Edition Black w/Gold Hardware
* 2 Musicman JP BFR Blackburst
* 1 Musicman JP BFR Walnutburst
* 1 Musicman JP BFR Rubyburst
* 1 Musicman JP Blue Sparkle Doubleneck

Erõsítõk és effektek

* Rackek Mark Snyder-tõl
o 2 Mesa Boogie Mark IV erõsítõ
o 1 Mesa Boogie Lonestar erõsítõ
o 1 Korg DTR-1 Tuner
o 1 Dunlop DCR-2SR Wah
o 1 DBX 266XL Compressor/Noise Gate
o 1 Mesa Boogie Amp Switcher
o 1 Boss Keeley mod TR-2 Tremolo Pedal
o 1 MXR EVH Flanger
o 1 Ibanez Keeley mod Tube Screamer TS-9 Flexi
o 1 MXR EVH Phase 90
o 1 Hermida Tech Zendrive
o 1 Dunlop Wylde Overdrive
o 1 MXR Stereo Chorus
o 1 Boss DS-1
o 1 Eventide Timefactor Delay
o 1 T.C. Electronics 2290
o 1 T.C. Electronics M3000
o 1 Eventide DSP7000
o 1 DMC Stereo Line Mixer
o 1 Mesa Boogie Rectifier Power Amp
o 1 Furman AC Line Regulator AR-Pro
o 3 Axess Electronics CFX-4 Loop Switcher
o 2 Axess Electronics GRX-4 Loop Switcher
o 2 Voodoo Labs Pedal Power
o 1 Framptone A/B Box
o 1 Radial Engineering JD-1 Passive D.I. Box

* Pedalboard (a színpadon csak ezek az effektek találhatók, a többit a hangfalak melletti rackben tárolja, és az Axess Electronics switcherrel irányítja a színpadról.) o 1 Axess Electronics FX-1 Midi Foot Controller w/ expander
o 1 Dunlop DCR-IFC Wah Controller
o 1 Ernieball 25k Stereo Volume Pedal
o 1 Boss TU-2 Tuner
o 1 Easy Button

* Hangfalak
o 6 Mesa Boogie Traditional Rectifier 4X12 hangfalak Celestion Vintage 30 colos hangszórókkal

* Pickup-ok
o DiMarzio Crunch Lab (Bridge)
o DiMarzio LiquiFire (Neck)

* Húrok
o Ernie Ball

* Pengetõk
o Jim Dunlop JP Shield Black Jazz III

* Monitorok
o Ultimate Ears UE-5

Albumok :

Suspendet Animation (2005)
John Petrucci - Suspendet Animation1.Jaws Of Life 
2.Glasgow Kiss 
3.Tunnel Vision 
4.Wishful Thinking 
5.Damage Control 
6.Curve 
7.Lost Without You 
8.Animate-Inanimate 

Kedvencek közé jelölték :
Ihar, Faragacs, fencs, Madigan, Ruszki, Petrucci1991, Nomád Koko, sleeping_evil, Tari_Norby, jsinglar, Kirk, malkavita, dizzytom, Waro, Cyric, Drum Hero, ZoZZ107, kicsikibcsi, LeviGotFingered, kyle91, adlersson, Cseszi, danrael, LazyBoy, mental case, immyownenemy, Highlander24

Árva zenekar profil
Hozzászólások :
magyarlány88
magyarlány88
2010.08.16. 00:31:41
ő a legnagyobb! <3
Te érted esküdtek a nemzetért Te érted ontották a büszke vért Elmondom testvér, érezd és tudjad! A hét vezér vére a lelkedben szunnyad!

Hozzászólok :
Hozzászoláshoz belépés szükséges, ha nem vagy még tag, akkor regisztrálj!


Valid HTML 4.0 Valid CSS

 0.0105 s