|
Kis hazánk egyik legmeghatározóbb heavy metal együttese immáron húsz esztendős lett. Az Omen nevű együttest senkinek nem kell bemutatni, akinek mégis, az együttes 1990-ben alakult s ma már tíz albummal büszkélkedhetnek, teljesen jogosan. A legelső album 1991-ben Feketében c.-el jelent meg ami elindította azt a siker sorozatot, mi a mai napig is tart, majd a 1992-ben megjelent a Brutális tangó c. album majd 1993-ban az addigi legbrutálisabb albumuk Anarchia c-el. Mindezt követte 1994-ben a Jelek c. album mi a legismertebb is lett, folytatva munkájukat 1994-ben felvették a Petőfi csarnokban rögzített Koncert nevet viselő albumot, majd 1997-ben az Idegen anyag nevű album következett, mi egy merőben más stílusú album lett az előzőkhöz képest. 2000-ben felbomlott az eredeti felállás mi Nagyfi László /gitár/, Kalapács József /énekes/-aki ekkor hagyta el az együttest, Nagyfi Zoltán /dob/, Ács András /basszus gitár/, Daczi Zsolt /gitár/-egy év múlva kivált s a posztját Szekeres Tamás töltötte be. Így 2003-ig pihenőre kényszerültek, de egy új felállással s énekessel Pintér Zoltánnal csatlakozott az alapító Nagyfi testvérek mellé újra Daczi Zsolt és a basszert Vörös Gábor kapta, így az újra életre kelt együttes ebben az évben ki is adta a Tiszta szívvel nevet viselő albumot. Újabb váltás következett be az életükbe, hisz Pintér Zoltánhoz fűzött remények nem váltak be s így Gubás Tibor lépet a helyére. Majd teljes egészében a csapat 2006-ban elkészítette a Hetedik nap albumukat. S eben az évben egy másik albummal ajándékoztatták meg a publikumot Agymosás címmel. S most 2010-ben Daczi Zsolttól elbúcsúzva /mind a szívünkben őrzünk/ s Gubás Tibortól megválva Koroknai Árpáddal a helyén újra "él" a csapat.

Eszetlen Ember: Hogy látjátok így visszatekintve a húsz évre, mi az mi összetartotta az együttes lelkét?
Elsősorban ez a zenekar mindig is egy baráti társaság is egyben. "Kibírni" egymást próbateremben, stúdióban, szállodákban, buszban, turnéban, a végtelen utazások során, szerintem csak úgy lehet, ha baráti szálak is összekötik a zenekar tagjait. Aztán itt van ez a műfaj, a heavy metal, amit mindannyian szeretünk, ebben élünk, és imádjuk játszani, e nélkül, én például el sem tudom képzelni az életem.
Eszetlen Ember: S most mi a terv a jövőre nézve?
Most, hogy végre megtaláltuk Korit, újra bizakodóak lettünk, és a visszajelzések is azt igazolják, hogy jó választás volt, egy iszonyat tehetség, azonnal ráérzett az "Omen-feelingre", és nem mellesleg egy nagyon jó arc, jó ember, pár perc alatt beilleszkedett a bandába, és öröm vele zenélni, és sörözni is jól tud velünk. J
A terv, most az, hogy minél többet koncertezzünk, hogy minél többen megismerjék az új Omen-hangot, egyenlőre az eddigi albumok dalaival, mindezen közben pedig már készülnek az új nóták, készülünk az új albumra, szerintem őszre kint lesz!
Eszetlen Ember: Milyen nehézséggel kellet nektek szembenézni, s ez emennyiben változott meg a mai tehetségek előtt?
Ma már bárkinek lehet lemeze, a 90'-es évek elején, ez még macerásabb volt, viszont legalább volt lemezeladás. Ez mára szinte megszűnt, illetve örülni kell párszáz eladott albumnak is. A nagy kérdés, hogy jó-e ez a "letöltősdi", vagy sem? Megválaszolhatatlan kérdés, ugyanannyi érv szól ellene, mint mellette, egy viszont szinte biztos, hogy lemezeladásból megélni egy ilyen kicsi országban lehetetlen, és akkor még nem is beszéltünk a gazdasági helyzetről!

Eszetlen Ember: S véleményetek arról, hogy azok kik már a kezdetek óta veletek vannak, a mostani felállás szerint is ugyanolyannak látják az együttest mint eddig?
Ugyanolyannak nem láthatják, mert nem ugyanazok alkotják a bandát, mint az elején, de úgy érzem, hogy a jelenlegi felállás mindenkinek tetszik. Nekünk is! J
Eszetlen Ember: S hogy vélitek az új hang, osztatlan sikert aratott, s nem féltek attól, hogy ez miatt, hogy az ősrajongók elpártolnak?
Pont az "ősrajongók" azok, akinek a kalapácsos felállás óta most tetszik a legjobban az Omen, legalább is a személyes találkozások során, levelek alapján, ez a vélemény a legerősebb.
Eszetlen Ember: A 20 esztendős jubileumi nagy koncert a WIGWAM-ban lesz, terveztek valami meglepetést a közönségnek?
Természetesen lesz meglepetés is, amit hadd ne áruljak el, mert akkor az milyen meglepi? J
Egy biztos, egy komoly hosszúságú buli lesz, ahol jó néhány vendégünk lesz, akik jónéhány dalban fellépnek: Jön Kalapács Joci, Sárközi Lajcsusom, Gubás Tibi, Katona Laci, Horváth Atti.!

Eszetlen Ember: Elveszítve Daczi Zsoltot ki az együttes nevét is adta, mennyire befolyásolta az együttes életét?
Még mindig fájó erről beszélni.
Végig éltük vele a betegséget, végig bizakodtunk, és Ő is. Hihetetlen erővel, és önfegyelemmel tűrte az iszonyatot, de sajnos nem sikerült.
Az egyik legjobb barátomat veszítettem el, akire mindig, és mindenben lehetett számítani. Kivételes tehetségű gitáros volt, akitől sokan tanultak, és úgy szólt a kezében a LesPaul, ahogy senki máséban!
Nagyon hiányzik,Isten nyugosztalja!
Eszetlen Ember: A Zsoltnak irt Jó utat barátom! c. dal meghallgatása során, mi az mi először Zsoltról eszetekbe jut?
A Barátom.

Eszetlen Ember: A honlapotokat olvasván felkeltette figyelmem a Bon Scott tribute együttes ötlete mesélnétek róla valamit a nagyközönségnek?
Miután Gubás Tibi az az arc, aki véleményem szerint a legjobb AC/DC énekes Magyarországon, Bon Scott-ot, és Brian Johnson-t is egyaránt hihetetlenül jól énekli, adta magát az ötlet, hogy csináljunk egy AC műsort, olyan nótákból amiken felnőttünk, és amelyeket mindannyian imádunk.
Volt egy-két buli is ezzel a műsorral, de aztán inkább az Omen dolgaira koncentráltunk, és valahogy ez abba maradt.
Eszetlen Ember: S így az utolsó kérdés, mi már oly sokszor elhangzott, mit üzentek a rajongóknak?
Áldás, Békesség, Szeretet!
http://www.omen.hu
|